Garázs berendezések

garázsberendezések

Kell-e garázs?

2020. szeptember 24. 12:09 - István alkatrészek

Dávid családgyarapodás előtt áll és arra kíváncsi, vajon érdemes-e egy házba garázst építtetni. Visszautal arra a cikkre, amiben arról volt szó, mennyibe is kerül évente egy felesleges vendégszoba vagy kacatgyűjtő helyiség. Ez utóbbi fenntartása jellemzően többe kerül, mint a benne tárolt kacatok összértéke, olcsóbb lenne mindent kidobni, ami már nem kell, mint tárolni.

 

 

 

(Érdekes visszaolvasni, hogy három éve még 300 ezer forintos négyzetméter-árakkal számoltunk és 3,25%-ot hozott az állampapír az infláció felett, de ezt csak így zárójelbe. � )

 

Mivel lassan autó is kell és ház is, Dávid azon morfondírozott, megéri-e a 18-25 négyzetméteres garázs, ami ma már alsó hangon is (közel) tízmilliós tétel, ha a ház lesz ennyivel nagyobb a garázs miatt.

 

Ennek éves kamata pedig félmillió forint és akkor a fenntartási költségekről és felújítási költségekről még nem is beszéltünk. Dávid azt számolgatta, megtérül-e ennyi pénz valaha is, még akkor is, ha az autó sokkal többet veszít az értékéből a szabad ég alatt.

 

Arra kért, írjak erről egy cikket, hogy segítsek dönteni. Hát, rajtam ne múljon, mindent a közért.

 

(A kérdésfelvetésből arra következtetek, hogy az anyagi fedezet meglenne egy garázsépítéshez, illetve használt ház vásárlásánál is nem az ötmilliós Kádár-kockákban gondolkodnak. Tehát nem az a kérdés, hogy akkor is legyen-e garázs, ha nem telik rá, mert akkor a válasz egyszerű: nem. Továbbá a telek mérete vagy egyéb adottságai sem akadályoznák a garázsépítést. Szintén nem az a kérdés, hogy a gyereknek legyen-e külön szobája, vagy az autónak. Én úgy értelmezem, hogy anyagi keret lenne a garázsra, csak kérdés, megéri-e. S nem a nyugdíjmegtakarítás terhére tartanék fenn garázst, ahogy autót sem.)

 

Nos, egyrészt Dávidnak mindenben igaza van. Nem, nem éri meg a garázs. Ahogy maga az autó és a ház sem, ha anyagi oldalról közelítem meg a problémát.

 

Azonban felmerül a kérdés, miért is akarok házban lakni, ha ugyanúgy az utcán (vagy a kertben) áll az autóm, ugyanúgy kapargatom róla a jeget reggelente télen és nagykabátban vacogok az első 10 kilométeren, illetve egy hatvanfokos kazánba szállok be nyaranta, mintha egy lakótelepen laknék a nyolcadik emeleten?

 

Részemről én nem laknék olyan magánházban, ahol nincs normális garázs. Amikor arra áldozok rengeteg pénzt akár vásárlásként, akár bérlésként, hogy egy normális helyen egy normális házban lakjak, ráadásul legyen autóm is, akkor nem akarok az utcán parkolni.

 

A garázs pont olyan kényelmi dolog, mint maga a ház vagy az autó. Házat sem azért veszek, mert olcsóbb benne lakni, mint egy lakásban és autóm sem azért van, mert olcsóbb lenne, mint a bicikli vagy a BKV.

 

Csodálkozom is, hány ház van a környékünkön, amit százmillió forint felett árulnak meg havi 350-400 ezer forintért akarnak kiadni és a hirdetésben csak udvari autóbeálló van, meg parkolás az utcán. Vajon ki veszi meg ezeket ennyi pénzért garázs nélkül? Aki százmillió felett költ házra ezen a környéken, ott jellemzően már két autó is van a családban.

 

Ha spórolni akarnék, nem a garázson spórolnék, hanem magán a házon. Vennék sorházat, lakást kertkapcsolattal, vagy akármi mást. Egy lakásnál nem zavarna, ha az utcán kellene parkolnom, hiszen tudom, hogy a felét sem költöttem rá, mint egy házra költöttem volna.

 

(Egyébként 5-600 ezer forinttól már lehet kapni hőszigetelt kerti garázsokat, amik messze nem annyira jók, mint egy házban lévő, így némileg fűtött garázs, de kompromisszumnak talán megteszi.)

 

Röviden nekem ennyi a véleményem a kérdésben. �

Szólj hozzá!
Címkék: garázs

A bejegyzés trackback címe:

https://garazsberendezesekitt.blog.hu/api/trackback/id/tr7316213284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása